Gerincbarát ülés vezetés közben

2020.01.05

Az előző bejegyzéseimben inkább az irodai ülő munkára fókuszáltunk. Most azoknak is szeretnék pár tippet adni, akiknek nincs lehetőségük óránként felállni és pár lépést tenni. Ebben a posztban főként azoknak szeretnék tanácsot adni, akik egész nap autóban ülve végzik a munkájukat.

Az ilyen típusú ülő munkáknál nem tudunk aktív ülést biztosító eszközöket használni, a hely szűkössége miatt. A közlekedés szempontjából pedig balesetveszélyt is rejthet magába.

Az egész napos vezetés és a forgalomra való koncentrálás közben nem vesszük észre, ha a derekunk elfárad. Ezzel általában este szembesülünk, mikor hazaértünk a munkahelyünkről, hogy merev, és fáradt a gerincünk.

Sokan úgy vélik, hogy az autónak az ülése sokkal kényelmesebb, mint egy szék, így a gerince védve van a káros hatásokkal szemben. A valóságban ez sajnos nem így van. Attól, hogy az ülést kényelmesnek érezzük, még ugyanaz a nyíróerő hat a gerincünkre, mint egy széken, csak a felülete puhább.

  1. Ékpárna:

Ezt már a Gerinckímélő ülés? Lehetséges! 2.rész c. fejezetemben is megemlítettem. Azért ajánlanám, mert nem az izmokon keresztül hat a gerincre, hanem egy lejtős párnára kell ülnünk. Ezzel a lejtőn való ülésen a medencénket előrebillentjük, ezáltal kialakul a derekunk harmonikus íve, amivel nagyban elkerülhető a gerincsérv veszélye.


Ha nincs ékpárnánk, akkor egy pulóvert, vagy törölközőt összetekerünk, és ezt betehetjük a derekunk mögé. Ezzel szintén meg tudjuk tartani a derekunk homorulatát, mellyel helyén tartjuk a porckorongunkat. 

+1 tipp:

  • ha nem sikerül ráéreznünk a helyes ülésre, akkor a következő tanácsot tudom adni
  • leülünk egy székre, az egyik kezünket a derekunkra tesszük, a másikat a fejtetőnkre, és próbáljunk belenyújtózni egyforma erővel
  • ha jól csináljuk akkor érezzük, hogy a derekunknál a gerinc melletti izmaink megfeszülnek, fejtetővel pedig nyújtózunk felfelé

Ha mégis van rá lehetőségünk, akkor óránként legalább 5-10 percre álljunk meg, és szálljunk ki a járműből. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor az ülésben húzzunk ki magunkat, derekunkat kissé homorítsuk, hasunkat behúzva fejtetővel próbáljunk megnyújtózni: egy- egy piros lámpa alatt ki tudjuk használni az időt nyújtózásra.

A legközelebbi alkalommal olyan sporttevékenységekről lesz szó, amik kifejezetten jót tesznek a gerincünknek! 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el